A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY (COVID-19) KÖVETKEZTÉBEN AZ ALITALIA JÁRATAINAK IGÉNYBEVÉTELÉT ÉS A KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁGOKBA TÖRTÉNŐ BELÉPÉST ÉRINTŐ KORLÁTOZÁSOK

Tekintettel a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályokban (IHR) és az Egészségügyi Minisztérium rendelkezéseiben foglalt, a fertőző betegségek terjedésének megelőzésére vonatkozó higiéniai-egészségügyi feltételekre, a 81/08. számú olaszországi törvényerejű rendelet valamint annak későbbi módosításai és kiegészítései alapján a lehető legnagyobb óvatosságról szóló jogszabály alkalmazására, továbbá azon egészségügyi eljárásokra, amelyeket a légitársaság a WHO által járványokozta nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánított esetekre alakított ki, az Alitalia tájékoztatja az utazóközönséget, hogy nem engedélyezett a Kínai Népköztársaságból érkező azon személyeknek a repülőjáratokon történő fuvarozása, amelyek esetében a veszélyeztetett országon kívül töltendő, 14 napos karanténidőszak még nem telt le, vagy amelyek a karanténidőszakot követően rosszullétet feltételező tüneteket mutatnak és az utazás pillanatában nem rendelkeznek olyan orvosi dokumentumokkal, amelyek alátámasztják, hogy a betegség tünetei nem a jelenlegi, koronavírus (COVID-19) okozta tüdőgyulladásos megbetegedésre vezethetők vissza.

 

Ezenkívül a jelenlegi koronavírus járvány okán számos egyéb állam (például az USA, Japán, India, Izrael, a Koreai Köztársaság stb.) korlátozta a Kínából érkező utasok belépését az országba.  A korlátozások országonként eltérnek, ezért utazás előtt ajánlatos a kormányhivatalok weboldalain téjékozódni a beutazási ország által alkalmazott utazási és belépési korlátozásokat illetően.